ASSZONY LESZ A LÁNYBÓL? ILYEN A JÓ MENYECSKE CIPŐ
Minden esküvő éjjelén, pontban éjfélkor elhangzik ez a rendkívül megható, olykor mégis kissé félelmetes mondat: Asszony lesz a lányból. Eljött az ideje az esküvői torta felszeletelésének, majd pedig a – valójában csak hajnalig tartó, de sokszor mégis véget nem érőnek tűnő – mulatozásnak és táncnak. Mindenki szeretne az ifjú asszonnyal táncolni legalább egyet, a menyecske pedig asszony legyen a talpán, ha bírja.
Ilyenkor jön jól egy szuper strapabíró menyecske cipő. A menyecske cipő egyáltalán nem luxus dolog, csak gyakran az esküvő körüli sok bokros teendő és felhajtás mellett, méltatlanul elfeledkezünk róla. A menyecske cipőnek számtalan kihívást kell kiállnia, mely ráadásul kissé hálátlan feladat is, hiszen hajnalra bizonyosan egy széttáncolt cipellő lesz belőle: igaz, hogy itt egyértelmű, hogy mi ennek az oka, és nem kell az örömapának azon tanakodni, hogy hogyan történhetett mindez, nem úgy, mint az erről szóló mesében.
Ma már szerencsére nem kell olyan szigorúan venni az esküvői protokollt sem. Különösen igaz ez az éjfél utáni átöltözést követő eseményekre, így a menyecske cipő fazonjára is. Érdemes tehát kihasználni ezt az engedményt, és bátran élni a kreatív megoldásokkal. Ma már a legtöbben az esküvőjükre csak azokat hívják meg, akik amúgy már pizsamában is látták őket, előttük tehát nem kell feszengeni. Akár a mezítláb táncolás is megoldás lehet, de például egyre többször látni falusi asszonynak öltözött menyecskéket otthonkában és egyszerű cipőben vagy papucsban. Vagy lehetünk akár boszorkányok is a seprűnyélen, esetleg hosszú szoknyás apácák. Ezek a vicces megoldások egyúttal a kreatív menyecske cipőt is elfogadtatják. De a fiatalok választhatnak akár gumitalpú tornacipőt is: a lényeg, hogy hiteles legyen, és jól érezzük benne magunkat, ez az éjjel elvégre rólunk szól!
Összefoglalva: mik tehát a szuper menyecske cipő kritériumai?
- Rendkívül strapabíró. A jó menyecske cipő első számú követelménye!
- Végtelenül kényelmes. Ez is nagyon fontos egy jó menyecske cipőhöz, ne hanyagoljuk el!
- Illik a ruhánkhoz és a stílusunkhoz. Ne érezzük idegennek magunktól: a jó menyecske cipő olyan, amilyenek mi magunk is vagyunk!
- Lehet laza, vicces, kreatív is akár. Itt már engedhetünk a protokollból, amennyiben kedvet érzünk hozzá. A jó menyecske cipőnek rengeteg féle érdekes megoldása is lehet!
- Csakis lapos talpú vagy apró sarkú legyen! Egyértelmű: a menyecske cipőben táncolni fogunk, nem pedig pózolni! Senki sem szeretné lábtöréssel a kórházban tölteni a nászéjszakát! A menyecske cipő lényege már nem az, hogy jól mutasson a fotókon, hiszen itt már nem olyan beállított képek készülnek, amelyeket a szobánk falára ki szeretnénk tenni! Itt már csak mulatni és táncolni kell!
- Érezzük jól benne magunkat! Ez a nap a miénk, legyünk tehát boldogok! A jó menyecske cipő értünk van, és hozzásegít bennünket mindehhez!
Ha mindezeknek a kritériumoknak megfelel, akkor a menyecske cipőnk biztosan nem fog csalódást okozni, és egy valóban felejthetetlen élmény, egy nagy mulatozás lesz az asszonyi életünk első néhány órája. A széttáncolt cipellőt pedig, ha gondoljuk, eltehetjük emlékbe, hogy rosszabb napjainkon visszatekintsünk arra, milyen jó is volt még igazán fiatalasszonynak lenni.